Ré vagyok. Köszöntelek titeket az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Most kommunikálok.

Ezen az ülésen úgy gondoltam, elkezdenénk az Egység Törvénye második kötetét, amelyben arra irányítanánk a figyelmünket, amit mi a létezésünk egyedüli fontos szempontjának tekintünk.

Ám előbb: Jim kötelességének érez feltenni két kérdést, amelyeket Paul Shockley kérdeztet vele, és mielőtt belekezdenénk, először ezt a kettőt tenném fel abban az esetben, ha meg tudod válaszolni őket. Az első kérdés így szól: Paul Shockley jelenleg ugyanattól a forrástól közvetít, mint akitől annak idején Edgar Cayce közvetített, és Paul olyan üzeneteket kapott, melyek szerint ő résztvevője volt az egyiptomi piramisok tervezésének és építésének. El tudnád mondani, hogy milyen szerepe volt neki ezekben a munkálatokban?

Ré vagyok. Tér/idő folytonosságotokban ez két időszakot és két életet tett ki. Az első ilyen fizikai természetűben konföderációs entitásokkal dolgozott együtt ott, amit ti Atlantiszként ismertek, hozzávetőleg 13 ezer évetekkel ezelőtt. Ez az emlék, hogy úgy mondjuk, integrálódott az entitás elme/test/lélek komplexuma tudattalanjába, rendkívüli vágyának köszönhetően, hogy emlékezzék a kristály és a feltöltött gyógyító technikája által lehetséges gyógyítási és polarizációs szolgálatokra.

A második tapasztalás körülbelül ezer évetekkel későbbről származó, mely megélése során ez az entitás némely részt az akkori, ma egyiptominak nevezett emberek tudatát készítette elő arra, hogy képesek legyenek hívást intézni, ami a mi társas memória komplexumunkba tartozók számára lehetővé tette a közöttetek járást. Ezen élettapasztalata során az entitás papi és tanítói alkat volt, és fél torzult formában néhány dologra sikerült neki visszaemlékeznie az atlantiszi piramis élmények tanulás/tanításaiból. Így ez az entitás egyik kiépítőjévé lett az Egység Törvénye gyógyítás irányába torzuló őstípusi gondolatának, ami népünknek segítségül szolgált abban, hogy ezt fizikai megvalósulásba öntse időszámításotok egy úgy mondanátok, későbbi szakaszában.

A második kérdés így hangzik: Paul olyan tájékoztatást is kapott, mely megemlíti, hogy más lények is segédkeztek a piramisok megépítésében, de ezek nem materializálódtak teljesen a harmadik denzitásban, és csak csípőjüktől a fejük búbjáig látszódtak, derekuktól a talpukig láthatatlanok voltak. Léteztek e ilyen entitások, segédkeztek e a piramisok építésénél, és kik voltak ők?

Ré vagyok. Vegyétek fontolóra, ha gondoljátok, az élő dolgok és élő lények felszívódásában jelen lévő intelligens végtelent, miként az az intelligens energiába rendeződik azok gondolati benyomásai révén, akik az élő követ a létezés egy új alakjába segítik. Az intelligens végtelen kibocsátása és használata kis időre valamennyi egymást követő vagy egymást átfonó dimenziót elkezdi magába szívni, rövid felvillanásokat kínálva ekképpen a gondolatukat anyagba vetítőkről. Ezek a lények így elkezdenek anyagi formát ölteni, de nem maradnak láthatók. E lények a mi társas memória komplexumunk gondolatformái avagy harmadik dimenziós látható manifesztációi voltak, miközben intelligens végtelenünkből a kő intelligens végtelenjébe kínáltunk fel kapcsolatot.

Köszönjük szépen. Most pedig akkor Az Egység Törvénye második kötetének elindításával fogjuk folytatni. Ez feltételezésem szerint sokkal nehezebb feladat lesz, mint amilyen az első könyv volt. Olyan dolgokra kívánunk ugyanis koncentrálni, melyek nem mulandók, és mint kérdezőnek időnként nehézségeim adódhatnak.

Amikor ezekbe a nehézségekbe ütközöm, akkor elképzelhető, hogy visszaesek néhány részint mulandó kérdéshez egyszerűen azért, mert nem leszek képes megfogalmazni azt, amire igazából kíváncsi lennék, és ezért elnézésedet kérem. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni azért, hogy a tárgynál maradjak, és hogy a haszontalan dolgokat kiküszöböljem a könyvből, ha kérdezéseim során ilyenek előfordulnak. 1

Egy kijelentéssel szeretném elkezdeni: Ebben a denzitásban elménket hajlamosak vagyunk némely mulandó körülményre vagy tevékenységre fókuszálni, kevés tekintettel azok valódi értékére vagy hogy azok hasznára válhatnak e a növekedésünknek vagy a teremtés igazi és torzítatlan lényege megértésének, mely teremtésnek mi is szerves részei vagyunk.

Azzal, hogy a teremtés elejénél kezdjük, megpróbálnék egy képet vázolni önmagunk teremtésben elfoglalt helyéről, ami által egy tájékozottabb nézőponthoz érkezhetnénk meg arról, amit a valóságnak tekintünk. Ezáltal remélhetőleg lehetőségünk nyílik arra, hogy hatékonyabban vegyünk részt az evolúció folyamatában.

Bizonyos szavak definiálásával szeretném kezdeni, amiket már használtunk, de lehet, hogy nem értünk – vagy nem tudunk teljesen megérteni, de minthogy az első felhasználandó kifejezés az intelligens végtelen, így szeretném, ha definiálnád ezt a két szót és meghatározást adnál az együttes használatukra.

Ré vagyok. Elme komplexumi vibrációid egy kérdésre utalnak. Vibrációs hang komplexumaid azonban egy előnyben részesítésre. Újrafogalmazást kérünk.

Definiálnád az intelligens szót az intelligens végtelen szóösszetételben?

Mielőtt definiálunk a kért módon, először a kérdés teljes terjedelméhez kívánunk szólni. Nyelvetek, a vibrációs hang komplexumok használata, legjobb esetben is csak közelítése lehet annak, ami szorosabban illeszkedik egy megértéshez – ha úgy tetszik – a tudatos gondolat természetéről. Az érzékelések nem ugyanazok, mint a hangvibrációs komplexumok, és a meghatározás kísérlete frusztráló lesz számodra, jóllehet örömmel segítünk benne hangvibrációs komplexumaitok határain belül.

Az intelligens meghatározása a végtelentől elválasztva nehézkes, mivel ez a két vibrációs komplexum tesz ki egy fogalmat. Ez nagyon hasonló ahhoz, mintha a hit hangvibrációs komplexumotokat próbálnánk két részre bontani. Ennek ellenére megpróbálunk segíteni neked.

Nem szükséges kettéosztani. Az intelligens végtelen definíciója is elegendő. Megadnád a meghatározását, kérlek?

Ré vagyok. Ez exponenciálisan könnyebb és kevésbé zavarkeltő. Egységesség van. Ez az egység minden, ami csak van. Az egységességnek potenciálja és kinetikája van. Potenciálja az intelligens végtelen. E potenciál megcsapolásával munkavégzés érhető el. Ezt a munkát intelligens energiának neveztük.

E munka jellege a szabad akarat partikuláris torzulás alárendeltje, mely viselkedés viszont az egységesség avagy mindenség potenciálja kinetikus fókuszának egyedi intelligens energiájának jellemzője.

Szeretném egy kissé kibővíteni a munka fogalmát. A newtoni fizikában a munka az erő és az elmozdulás szorzatával áll elő. Feltételezem, hogy az általad említett munka egy tágabb terminus, amibe feltehetően beleértendő a tudatosság munkája. Igazam van?

Ré vagyok. Mi e kifejezést általános értelmében de alkalmazott módon használjuk. Az intelligens végtelen egy óriási szív dobogásával vagy áramával bír, kezdve a központi Nappal – miként elgondolnátok vagy elképzelnétek ezt –; az áradat jelenléte elkerülhetetlen egy polaritás nélküli, végesség nélküli létezés özöneként; a roppant mérvű és csendes mindenség kifelé, kifelé árad, kifelé és befelé fókuszálva, míg a fókuszok teljessé nem lesznek. A fókuszpontok intelligenciája vagy tudatossága elér egy állapotot, ahol a – mondjuk úgy – spirituális természetük avagy tömegük befelé, befelé, befelé szólítja őket, míg minden össze nem áll. Ez – ahogy szóltad – a valóság ritmusa.

Akkor azt gondolom, egy fontos pontot ragadtam ki ebből azzal, hogy az intelligens végtelenben munkához juthatunk polaritás nélkül, avagy nem szükséges léteznie potenciálkülönbségnek. Így van?

Az egységességben nincs különbség potenciál és kinetika között. Az intelligens végtelen alapritmusai teljesen mentesek bármiféle torzulástól. A ritmusok misztériumba burkolóznak, mivel ők maguk a misztérium. Ebből a torzítatlan egységből azonban az intelligens energiához képest kitűnik egy potenciál.

Ily módon az elnevezést némiképp kettősnek figyelhetitek meg: egyik alkalmazásában a torzítatlan egység, melynek nincs se kinetikus, se potenciális oldala. Másik alkalmazásában a kifejezést egyéb elnevezés híján megkülönböztetés nélkül használjuk arra a mérhetetlen potenciálra, melyre az energia, amit mi intelligens energiának hívunk, csomópontjai vagy fókuszpontjai révén rácsatlakozik.

Az intelligens végtelen első torzulása, úgy vettem ki, az a torzulás, amit mi szabad akaratnak hívunk. Tudnál meghatározást adni erre a torzulásra?

Ré vagyok. Az Egység Törvényének ebben a torzulásában elismerést nyer az, hogy a Teremtő meg fogja ismerni Önmagát.

Helyesen feltételezem tehát, hogy e megismeréshez a Teremtő megadja a teljes döntési szabadságot a megismerés módjában? Így van?

Ré vagyok. Ez igencsak pontos.

Ha ez az Egység Törvényének első torzulása, ami feltételezésem szerint az Intelligens Végtelen Törvénye, akkor minden más torzulás, vagyis a teremtés teljes tapasztalása ebből ered. Így van?

Ré vagyok. Egyrészt így van, másrészt nem. Illúziótokban minden tapasztalás a Szabad Akarat Törvényéből vagy más nevén Zavar Útjából származik. Más szóval maga, amit tanulunk, vagyis a tapasztalatok jelentik ezt a torzulást.

Ezen el kell gondolkodjam és a következő ülésen fogok továbbkérdezni róla, így most továbblépek arra, amit te a második torzulásként írtál le nekem, amely a szeretet torzulása. Jól mondom?

Ré vagyok. Ez így van.

Szeretném, ha definiálnád a szeretetet mint a második torzulást.

Ré vagyok. Ezt az intelligens végtelen, egységesség avagy Egységes Teremtő szabad akarat elsődleges torzulásának hátteréhez képest kell definiálnunk. A Szeretet kifejezés ezután tekinthető egy középpontnak, megközelítési lehetőségének, egy rendkívül – mondjuk úgy – magasrendű energiafajtának, amely az intelligens végtelen potenciáljából intelligens energiát formál ilyen és olyan meghatározott módokon. Aztán tekinthetik ezt egy tárgynak is semmint tevékenységnek egyes emberek, akik e rendkívül erős energiaösszpontosulás vezérelvét ünneplik a Teremtőként az egység vagy egységesség helyett, amelyből minden Szeretet kiárad.

Van e a Szeretetnek olyan megnyilvánulása, amelyet mi vibrációnak nevezhetnénk?

Ré vagyok. Újra szemantikai nehézségekbe ütközünk. A szeretet vagy megértés vibrációja vagy denzitása nem egy olyan értelemben használt kifejezés, mint a Szeretet nevű második torzulás; a Szeretet torzulás a nagy aktiváló és elsődleges társ-Teremtője különféle, az intelligens végtelent felhasználó teremtményeknek, a szeretet vibráció pedig a denzitás, melyben azok, akik megtanulták egy szeretet nevű tevékenység jelentős torzulás nélküli gyakorlását, azután a fény vagy bölcsesség útjait keresik.

Vibrációs szempontból így a szeretet a fénnyé gyúl az egység szabad akarata szerinti tevékenységének szellemében. A Szeretet felhasználja a fényt és különböző torzulásaiban irányítani képes a fényt. Vagyis a vibrációs komplexumok visszafelé játszva elismétlik a teremtést az egységébe, a nagy szívdobbanás ritmusát vagy áramát adva elő, ha elfogadod ezt a hasonlatot.

Teszek egy kijelentést, amit Dewey Larson fizikai elméletéből vettem ki, mely talán közel lehet ahhoz, amit elmagyarázni próbálunk. Larson szerint minden mozgásból áll, amit mi tekinthetünk rezgésnek, mégpedig olyan rezgésnek, ami a tiszta vibráció, és ami semmilyen módon, sem formában, sem sűrűségben nem anyagi – és e vibráció legelső terméke az, amit mi fotonnak vagy fényrészecskének mondunk.

Próbálok párhuzamot állítani e fizikai elmélet illetve a szeretet és fény fogalma között. Megközelíti e ez a Szeretet fényt teremtő felfogását?

Ré vagyok. Így van.

Akkor egy kicsit kirészletezném az elképzelést. Adott számunkra a Szeretet végtelen vibrációja, amely – feltételezéseim szerint – különböző hullámhosszokon jöhet létre.

Gondolom, egy alapfrekvenciából indul ki. Ennek így van értelme?

Ré vagyok. Minden Szeretet – ahogy ti nevezitek az elsődleges mozgatókat – egy közös hullámhosszról jön, amennyiben ezt a terminológiát kívánod használni. Ez a hullámhossz az egység. Talán inkább erősséghez hasonlíthatnánk semmint frekvenciához, mégpedig egy végtelen erősséghez, melynek véges tulajdonságait eme elsődleges mozgás speciális jellemzői választják meg.

Azután ez a vibráció, amely jobb felfogás hiányában tiszta mozgás; tiszta szeretet; nem olyasmi, ami már mondjuk úgy, kicsapódott volna, hogy valamilyen fajta vagy denzitású illúziót alkosson. Ez a Szeretet e vibrációs folyamat során aztán létrehoz egy fotont – ahogy mi nevezzük –, mely az alap fényrészecske. Ez a foton azután, hozzáadott vibrációk és forgások eredményeképp tovább kondenzálódik az általunk tapasztalt különböző fajta denzitások részecskéivé. Így van?

Ré vagyok. A feltételezésed helyes.

Akkor ez a fény, amely a denzitásokat hívja életre, olyasmivel rendelkezik, amit mi színnek nevezünk. Ez a szín hét kategóriára osztható. El tudnád mondani, hogy létezik e ok vagy magyarázat e színkategóriákra?

Ré vagyok. Ez lesz az utolsó teljes kérdés erre az ülésre, mivel az instrumentum vitális energiája alacsony. Rövid választ adunk most, és későbbi üléseken majd továbbkérdezhetsz.

Univerzumotok vibrációs mintáinak jellemzői azon konfigurációk alárendeltje, melyet a Szeretet avagy összpontosulás helyez az eredeti anyagra vagy fényre, felhasználva intelligens energiáját bizonyos illúziós minták vagy denzitások létrehozására, hogy Önmaga megismerésének módszerére irányuló saját intelligens közelítéseit kielégítse. Következésképp a színek – ahogy nevezted őket – annyira szűkek, vagy keskenyek, vagy kényszerűek, amennyire kifejezni lehetséges, a Szeretet akarata szerint.

További felvilágosítások is vannak, melyeket örömmel osztunk meg veletek megválaszolva kérdéseiteket. Mindamellett nem kívánjuk kimeríteni ezt az instrumentumot. Szükségetek van e még valamely rövidebb fajta válaszra, mielőtt távoznánk?

Az egyetlen dolog, amit tudnunk kell, hogy tehetünk e valamit azért, hogy a médium jobban érezze magát, vagy amivel segíthetjük őt vagy a kontaktust.

Ré vagyok. Az instrumentum egy kissé kényelmetlenül fekszik. A közvetítő javuló fizikai komplexum állapotának megfelelően egy egyszerűbb testtartás alighanem alkalmasabb lenne.

Ré vagyok. Lelkiismeretesek vagytok az igyekezeteitek során. Veletek leszünk. Most elhagyunk titeket az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Örvendjetek tehát az Egy Végtelen Teremtő szeretetének és fényének. Adonai.


  1. Jelen kiadásban a kivágott kérdések és válaszok az eredeti helyükre kerültek vissza.