Ré vagyok. Köszöntelek benneteket, barátaim, az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Most kommunikálunk.

Kérlek, először megadnád nekem a közvetítő állapotát?

Ré vagyok. A korábban elmondottak szerinti.

Van egyáltalán valami, amit tehetnénk, még amit nem teszünk, a kontaktus megszűntetésén túl, az instrumentum fizikai energiájának növelésére?

Ré vagyok. Van rá lehetőség/valószínűség, hogy a víz megforgatása egyenes hátgerincnél némiképp változtatna az általatok fájdalomnak hívott torzuláson, amit ez az entitás a hát tájékán folyamatos szinten tapasztal. Ez márpedig segítségére lehetne a fizikai energia növekedése irányába torzulásnak.

Jimnek nem publikálandó, személyes kérdése van, mely így hangzik: „Úgy tűnik, a kiegyensúlyozási munkám eltolódott a perifériás ügyek irányából úgymint türelem/türelmetlenség, annak megtanulása felé, hogy miként nyissam meg magam feltétel nélküli szeretetben, hogyan fogadjam el magam teljesként és tökéletesként, majd pedig miként fogadjam el magam a Teremtőként. Ha ez egy normál menete a kiegyensúlyozási összpontosításnak, akkor mihelyst egy személy erre rájött, nem volna e hatékonyabb, hogy a magát Teremtőként való elfogadáson dolgozzék, mintsem hogy perifériásan az ön nem elfogadás másodlagos és harmadlagos következményein dolgozzon?”

Ré vagyok. A hatékonyság kifejezésnek félrevezető mellékzöngéi vannak. A személyiség megfegyelmezésén való munkálkodás kontextusán belül, annak érdekében, hogy valaki teljesebb hatékonyságú legyen önmaga elfogadásában, először nagyon is szükséges megismernie önmaga torzulásait, amelyeket az entitás elfogad. Minden egyes gondolatot és tettet tüzetesen felül kell vizsgálni bármely reakció torzulásainak pontos kiindulópontjához. E folyamat elvezet majd a központibb elfogadási feladathoz. Mindazonáltal a főgerendának a helyén kell lennie, mielőtt a szerkezet megépül.

Köszönjük. Szeretném szemügyre venni a feltételeket egy akkori időben – vagy inkább állapotnak mondanám, ha az idő erre rossz szó –, éppen csak e léttapasztalási oktáv kezdete előtt. Feltételezem, hogy e léttapasztalási oktáv kezdete előtt az intelligens végtelen már megalkotott és megélt egy vagy több előző oktávot. Ez így van?

Ré vagyok. Helyesen feltételezed. Jóllehet a kifejezés informatívabban hangozna úgy, hogy a végtelen intelligencia már megélt korábbi oktávokat.

Van e Rének bármely ismerete a korábbi oktávok számáról, s ha van, akkor mennyi ez?

Ré vagyok. Amennyire mi tudjuk, egy vég nélküli teremtésben élünk. Nincs számlálás.

Gyanítottam, hogy ezt fogod mondani. Helyesen feltételezem e, hogy az oktávunk kezdetekor, az amit én úgy mondanék, hogy: üres térből, végtelen számú a Tejúthoz hasonló galaktikus rendszer magja sarjadt elő, és kezdett szimultán spirális növekedésbe?

Ré vagyok. Kétszeres a potenciális zűrzavar területe. Elsőként hadd mondjuk el, hogy az alapgondolat eléggé jól lett megszövegezve.

Most pedig szólunk a zavarról. A valódi szimultanitás természete olyan, hogy valóban minden egyidejű. Érzékelési mikéntjeitekben azonban a teremtés kicsírázását alighanem helyesebb úgy látnotok, mint amely a középből vagy magból nő kifelé.

A második zavar az „üres” szóban rejlik. Mi „telítettre” cserélnénk a jelzőt.

Tehát, ha én akkoriban egy teleszkóppal figyelném az oktáv kezdetét, mondjuk ebből a pozícióból, akkor sok sok galaxis közepét látnám feltűnni, s mindet spirálszerűen látnám szétterülni az alatt, amit mi milliárd éveknek tekintenénk, méghozzá úgy, hogy a spirálok szétterülése, mi úgy mondanánk, közelítőleg ugyanolyan ütemben zajlik, így a galaxisok mindegyike első fénypöttyként kezdte ugyanakkor, majd azután terült szét nagyjából azonos ütemű terjeszkedéssel? Így van?

Ré vagyok. Ez a kérdés zavaró elemeket tartalmaz. A végtelennek van egy középpontja. Ebből a középpontból terjeszkedik ki minden. Következésképp középpontja van a teremtésnek, a galaxisoknak, a naprendszereknek, a bolygórendszereknek és a tudatosságnak. Minden esetben középpontból kifelé növekedést figyelhetsz meg. Ebből láthatod, hogy kérdésed túláltalános a fogalmakban.

Ha a mi Tejút Galaxisunkat vesszük: Életének kezdetén az első jelenség, amit jelenlegi fizikai készülékeinkkel mi ki tudnánk mutatni, egy a mi Napunk természetével rendelkező csillag megjelenése volt?

Ré vagyok. A galaktikus rendszerek esetében a Logosz első manifesztációja központi rendszereknek egy klasztere 1, melyek a kifelé örvénylő energiákat megtermelik, amik cserébe létrehoznak a Logosznak további energiaközpontokat vagy amit ti csillagoknak hívnátok.

Ezek a központi eredeti teremtések csillagoknak egy egy halmaza tehát?

Ré vagyok. Ez így van. Mindamellett minél közelebb van a csillag a Logosz, mondjuk úgy, kezdeti manifesztációjához, annál nagyobb résztvevő az egy eredeti gondolatban.

Miért van ennek az eredeti gondolatban való részvételnek egy gradiense sugárirányban kifelé? Ezt értem ki ugyanis a szavaidból.

Ré vagyok. Ez a terve az Egy Végtelen Teremtőnek. Az Egy Eredeti Gondolat a Teremtő Teremtő általi minden előző (ha ezt a kifejezést használnád) megtapasztalásának Termése.

Amint úgy dönt, hogy ismerje meg Önmagát, átgenerálja Magát ebbe a telítettségbe, az Egy Végtelen Teremtő dicsfényével és erejével telítetten, amely érzékeitek számára mint tér vagy külső űr manifesztálódik. Minden egyes generációja eme megismerésnek egy olyan megismerést nemz, amelynek lehetőségében áll, a szabad akarat révén, megválasztani az Önmegismerés mikéntjét.

Következésképp fokozatosan, lépésről lépésre, a Teremtő azzá válik, ami megismerheti Önmagát, a Teremtő darabkái pedig kevésbé tisztán részesei az eredeti ige vagy gondolat erejének. A Teremtő nem annyira teremt, mint inkább megtapasztalja Önmagát.

Mi volt a formája, állapota vagy tapasztalata az oktávunk kezdeténél történt első tudati felosztásnak, ennek a galaktikus léttapasztalásnak a kezdetekor?

Ré vagyok. Korábbi anyagot érintünk. Az előző oktáv termése a tudatban, testben és lélekben megnyilvánult Szeretet Teremtője volt. Az Önmagát megtapasztaló Teremtő tekinthető talán ebben a formájában az első felosztásnak.

Konkrétan arra voltam kíváncsi, hogy ez a legelső felosztás miként mutatkozott meg ebben az oktávban. Azt szerettem volna tudni, megtette e az átmenetet az első, második, harmadik, negyedik, ötödik stb. denzitáson át?

Szeretném venni az első tudat/test/lélek komplexumokat, és nyomon követni megéléseiket a kezdetektől a jelenig, hogy jobban értsem a most ránk érvényes állapotokat, ezzel az eredeti fejlődéssel összehasonítva. El tudnád, kérlek pontosan mondani, miként zajlott le mindez, már ami a bolygók kialakulását és a denzitásokon keresztüli növekedést illeti, amennyiben így zajlott, ha megkérhetlek?

Ré vagyok. Kérdéseid alap tudati torzulásaidnál zavarosabbnak tűnnek ezen a területen. Hadd szóljunk általánosságban, s talán találsz majd egy kevésbé zavaros és egyszerűbb módozatot a felvilágosítás kicsikarására ezen a területen.

A teremtésnek igen nagy része a, miként ti ismeritek: tudatosságban foglalt elképzelések felhasználása nélkül nyilvánult meg. Maga a teremtés is a tudatosság egy formája, mely egységes, a Logosz lévén a teremtés egyetlen nagy szíve.

Az evolúció folyamatát ebben a szakaszban, amely tekinthető időtlennek, igen hasznos figyelembe venni, mivel a teremtés ezen egységlényegű szövetének hátteréhez képest lelhetünk rá a Logoszok végső fejlődésére, akik a Teremtő leszüretelt tudatosságának ezt a részét választották hasznosítani az önmegismerési folyamat előmozdítására.

Mivelhogy hatékonynak találták a különböző, minden oktávban lerögzített denzitások használatát azért, hogy olyan feltételeket teremtsenek, melyekben öntudatos al Logoszok létezhetnek, így ez hajtódott végre az egy végtelen teremtés egyre növekvő, mint hasonlatod sugallja, virággal teliszórt mezején.

Az első tudat, test és lélek lények nem voltak komplexek. A tudat/test/lelkek tapasztalata eme léttapasztalási oktáv kezdetekor szinguláris volt. Nem volt harmadik denzitású felejtés. Nem volt fátyol. A harmadik denzitás leckéit predesztinálta az e denzitás során megtapasztalható vibrációs fokozatok jellege valamint a negyedik denzitás vibrációs tapasztalataiba való kvantumugrás jellege.

Igazam van e hát akkor, mikor azt feltételezem, hogy az első tudat/test/lélek megtapasztalások – amint ez a galaxis haladt előre a fejlődésében – azoké volt, akik átkeltek a denzitásokon, tehát a már kitárgyalt folyamat: a második denzitásból kifejlődők esete. Vegyünk például egy konkrét bolygót, a galaxis közepénél kifejlődött egy igen korai planétát. Feltételezem, hogy a bolygó megszilárdult az első denzitásban, majd az élet felbukkant a második denzitásban, s az összes harmadik denzitású tudat/test/lélek komplexum azon a bolygón a második denzitásból lépett elő és fejlődött a harmadik denzitásba. Ez így van?

Ré vagyok. Ez elvileg így van.

Ténylegesen ez történt a bolygók némelyikén vagy a bolygók nagy hányadán e galaxis közepéhez közel?

Ré vagyok. Az ismereteink korlátozottak. Tudunk a kezdetekről, ám konkrét tapasztalatokig nem bizonygathatunk előttünk megtörtént dolgokat. Ismered a történelmi tanítások természetét. A mi szintünki tanulás/tanításban kis torzulással lehet számolni. Mindazonáltal nem mondhatjuk biztosra, hogy nincs torzulás, olyan konkrét eseményekről szólva, amelyeknek mi tudatilag nem voltunk része. A mi felfogásunk az, hogy a feltételezésed helyes. Ezért mondjuk, hogy elvileg.

Konkrétan először egy megértéshez próbálnék meg eljutni a fátyol előtti harmadik denzitású megtapasztalások lezajlásáról, hogy egy jobb felfogásom legyen a jelenlegi folyamatról. Mármost, miként én értem, a tudat/test/lélek komplexumok ebben a denzitásban keresztülmentek a miáltalunk fizikai inkarnációnak nevezett folyamaton, de nem volt felejtés. Mi haszna vagy célja volt a fizikai testet öltésnek, ha nem volt felejtés?

Ré vagyok. A harmadik denzitásba való leszületés célja megtanulni a szeretet útjait.

Gondolom, nem teljesen pontosan fejeztem ki magam. Úgy értem, mivelhogy nem volt felejtés, mivelhogy a tudat/test/lélek komplexumok rendelkeztek a tudatossággal a fizikai inkarnációban, így tudtak arról, amiről a testet öltött állapotban [ma] nem tudnának. Mi volt a működésmódja a tanításnak, amely megtanította ezt, a szeretet útjait, a fizikai harmadik denzitásban a felejtési folyamat előtt?

Ré vagyok. Beleegyezésedet kérjük ennek a kérdésnek egy burkolt módon történő megválaszolására, mivel érzékelünk egy területet, ahol a segítségedre lehetünk.

Természetesen.

Ré vagyok. Kérdéseid annak lehetőség/valószínűségét látszanak hajszolni, hogy a harmadik denzitásban való megélések mechanizmusa más, ha egy tudat/test/lélek kísérli meg őket, mint ha egy tudat/test/lélek komplexum. A harmadik denzitás jellege állandó. Útjai ugyanúgy tanulandók meg most és mindörökké.

Ekképp nem számít, az entitás milyen formában áll e leckék elébe, a leckék és működésmódok ugyanazok. A Teremtő tanulni fog Önmagától. Minden entitásnak vannak nem megnyilvánult tanulási részletei és – legfontosabbként – más éneket magában foglaló tanulása.

A felejtési folyamat előtt tehát nem létezett másmilyen felfogás, csak másokat szolgáló sarkosulás. Melyféle társadalmak és tapasztalások jöttek létre és fejlődtek ebben az állapotban a harmadik denzitásban?

Ré vagyok. A mi meglátásunk szerint efféle feltételek teremtették meg a létező leghaloványabb tapasztalati nexust, melyben a leckék összegyűjtése olyan viszonylagos sebességgel zajlott, mint a teknőcé a gepárdéhoz.

Az ilyen társadalmak bonyolult technológia mellett fejlődtek, vagy meglehetősen egyszerűek voltak? Adnál egy általános képet a fejlődésükről, hogy az vajon az általunk intellektuálisnak nevezett tevékenység függvénye e?

Ré vagyok. Végtelen diverzitás van a társadalmakban bármely adott feltételek mellett. Sok technológiailag magasan fejlett társadalom volt, melyek a bármely kívánatos eredmény kitermelődési könnyedségének köszönhetően szökkentek szárba. Ha valaki olyan állapotban időz, ami egy folytonos inspirációs lehetőségnek tekinthető, akkor azt, aminek még a legmagasabban kifinomult, fogalmaitok szerint:

társadalmi szerkezet is híján állt – adott lévén entitásainak nem komplex jellege –, azt akaratnak, vagy egy póriasabb kifejezést használva, kedvnek vagy életelánnak mondhatjátok.

A magas technikai szintű társadalmak kifejlesztették az… ezt mi úgy mondjuk: űrön keresztül más bolygókra vagy más bolygórendszerekbe történő utazást? Így tett némelyikük?

Ré vagyok. Ez így van.

Akkor noha volt a mi nézőpontunkból jelentős evolúciós tapasztalás, valamely ponton a fejlődő Logosz alkalmasnak látott egy kísérletet még jelentékenyebb tapasztalatok létrehozására. Így van?

Ré vagyok. Ez helytálló és javára válhat egy hozzáfűzés. A Logosz tisztában van az általatok érettséginek mondott harmadik denzitású követelmény jellegének. A – ha ezt a kifejezést használnád: – korábbi kísérletek mindegyikéből, habár sok tapasztalás származott belőlük, hiányzott a kritikusnak tekintett összetevő, vagyis a polarizáció.

Elég kis hajlandóság volt az olyan megélésekre, amelyek polarizálták volna az entitásokat, hogy így az entitások megrögzötten ismételték a harmadik denzitású ciklusokat újra és újra és újra. Kívánatos volt, hogy a sarkosulás lehetősége jobban megnyíljék.

Akkor, minthogy az egyedüli lehetőség ebben az adott időben, ahogy én látom, a mások szolgálata felé polarizálódás volt, abból amit elmondtál, azt kell feltételezzem, hogy jóllehet mindenki tisztában volt ezzel a másokat szolgáló szükséggel, mégis képtelenek voltak elérni azt. Mi volt az elmekonfigurációja az akkori tudat/test/lélek komplexumoknak? Tudatában voltak a polarizáció szükségességével, vagy nem tudtak róla? És ha igen, akkor miért esett oly nehezükre az érettségihez szükséges mértékben másokat szolgálni, amikor ez volt az egyedüli lehetséges polaritás?

Ré vagyok. Vedd fontolóra, ha tetszik, hogy a mennyei boldogságban élők – miként hívjátok e torzulást – hajlamosak kis sürgetést érezni a helyzetükön változtatni vagy jobbítani. Ez következik abból a tudat/test/lélekből, amely nem komplex.

Van lehetőség a más ének szeretetére és szolgálatára, de az énben benne van a Teremtő ellenállhatatlan tudatossága. A Teremtővel való kapcsolat akár a köldökzsinór. A biztonságérzet teljes. Ennélfogva semmilyen szeretet nem rettentően fontos, semmilyen fájdalom nem szörnyen rémisztő, semmi erőfeszítést nem tesznek hát a szeretetért való szolgálatra, vagy hogy előnyre váltsák a félelmük.

Úgy tűnik, hasonlatot vonhatnánk jelenlegi illúziónkban azokkal, akik rendkívüli jólétbe és biztonságba születnek bele. Így van?

Ré vagyok. Szigorúan a hasonlat keretei között, jó a meglátásod.

Nálunk jelenleg a fizikai testet öltések között van egy tevékenység, amit gyógyulásnak és az inkarnáció áttekintésének neveztünk. A fátylat megelőzően volt e valami ehhez fogható a fizikai inkarnációk között?

Ré vagyok. A kezdetleges váza ennek a folyamatnak mindig is jelen volt, ám ahol nem ért sérelem, ott nem kell gyógyulni sem.

Ez is tekinthető olyasminek, ami nyugtalanította a Logoszokat, akik tisztában voltak azzal, hogy a megértés szüksége nélkül a megértés örökké elvégzetlen marad. Elnézéseteket kérjük a helytelen elnevezés használatáért, ám nyelvetek szűkölködik a hangvibrációs komplexumokban erre az általános fogalomra.

Nem fogom fel túl jól a fátyol előtti testet öltött állapotot és inkarnáció köztes időszakot, mivel nem értem, hogy túl a harmadik denzitású, citromszín test manifesztációján, mi volt még a különbség. Volt valami mentális eltérés annak során, amit mi halálnak nevezünk? Volt e… nem látom szükségét annak, amit mi az élet áttekintésének mondunk, ha az öntudat megszakítatlan. Kitisztáznád ezt a pontot nekem?

Ré vagyok. A Teremtőnek semely darabkája nem auditálja a kurzust 2, hogy e gyakorlati kifejezéseteket használjuk. Minden inkarnáció egy tanulmány szándékozik lenni a Teremtő Önmegismerésében.

Egy áttekintés – vagy mondjuk, a hasonlatnál maradva, minden felmérés – szerves része a Teremtő Önmegismerési folyamatának. Minden inkarnáció egy ilyen felméréssel ér véget. Ez azért van, hogy a Teremtő darabkája magába olvaszthassa a sárga szín, fizikai harmadik denzitásban megélteket, kiértékelhesse a megszerzett hajlamokat, majd azután kiválaszthassa – akár automatikusan nyújtott segítség, akár az én révén – a következő inkarnáció feltételeit.

A fátyol előtt az inkarnáció áttekintése során az akkori entitások tisztában voltak e vele, hogy amit tenni próbáltak, az elégségesen polarizált e az érettségihez?

Ré vagyok. Ez így van.

Akkor azt feltételezem, hogy ez a tudomás valamiképp lecsökkent, mikor a sárgaszín harmadik denzitású megtestesült állapotban voltak, még ha nem is volt fátyol. Ez így van?

Ré vagyok. Ez határozottan téves.

Jól van. Na ez itt a lényeg. Miért van akkor így– már megválaszoltad ezt, de nekem úgy tűnik, hogy ha a polarizáció nyilvánvaló dolog lett volna, akkor nagyobb erőfeszítéseket tettek volna a sarkosulásra. Lássuk csak, kimondhatom e… A fátyol előtt a harmadik denzitásban köztudott volt a mások szolgálata irányú polarizáció szüksége minden entitás részéről, akár leszületve a harmadik denzitású sárgaszín testekbe, akár inkarnációk között.

Mi volt a… Feltételezem tehát, hogy az állapot, amelyikről korábban beszéltünk – a jómód, ha mondhatjuk –, a léttapasztalások teljes skáláján jelen volt, lett légyen az akár az életek között, akár az élet során, s az entitások simán csak nem tudták [nevetés] felébreszteni a vágyat, vagy megnyilvánítani a vágyat, hogy létrehozzák ezt az érettségihez szükséges sarkosulást. Így van?

Ré vagyok. Kezded érteni a helyzetet. Hadd vigyük tovább az iskoláztatás metaforáját, de a tanulót most a ti iskolaéveitek korai szakaszában járó entitásnak tekintsük. Az entitást etetik, ruházzák és védik, függetlenül attól, hogy teljesítette e a tananyagot. Következésképp az entitás nem végzi el a házi feladatot, inkább élvezi a játékidőt, az ebédidőt és a vakációt. Egészen addig, amíg nincs, amiért jeleskedni kívánjon abban, amiben a legtöbb entitás megpróbál majd jeleskedni.

Egy sokkal korábbi ülésen 3 jelentetted azt ki, hogy az 50% nyi önös szolgálatot bármennyivel meghaladó mértékben szükséges polarizálódni a pozitív negyedik denzitásba való szüretelhetőséghez. A feltétel ugyanez volt a fátyol előtti korban is? Ugyanilyen százalékos sarkosulás?

Ré vagyok. Ez legyen az utolsó teljes kérdés erre az ülésre.

Erre a kérdésre nem könnyű a válasz, mivel az önös szolgálat felfogása nem gyakorolt hatást az előtt, amit mi az elfátyolozási eljárásnak neveztünk. A negyedik denzitásba való bebocsáttatáshoz szükséges, hogy valaki képes legyen használni, üdvözölni és élvezni az Egy Végtelen Teremtő fehér fényének egy bizonyos erősségét. A ti saját módotokon a ti tér/idő nexusotokban ez a képesség az általad előbb megfogalmazott szolgálati százalékokban mérhető.

Az elfátyolozási procedúrát megelőzően a mérce az lett volna, hogy az entitás felsétált egy lépcsősorotokon, melynek fokai egy bizonyos fényminőséggel voltak átitatva. A lépcsőfok, amelyen az entitás megállt, vagy harmadik denzitású fény vagy negyedik denzitású fény. A két lépcsőfok közt húzódik a küszöbérték. E küszöböt átlépni nehéz. Ellenállás van hogy úgy mondjuk minden denzitás szélénél. A hit vagy akarat képességét kell megérteni, táplálni és kifejleszteni ahhoz, hogy egy olyan entitást kapjunk, aki a harmadik denzitás határain túlra tekint.

Azok az entitások, akik nem végzik el a házi feladatukat, legyenek bármennyire is barátságosak, nem léphetnek át. Ez volt tehát a Logoszokkal szembe néző szituáció, mielőtt az elfátyolozási procedúra a harmadik denzitás tapasztalati kontinuumán bevezetésre került.

Megkérdezhetnénk, van e még rövidke kérdés ezen a munkaülésen?

Tehetünk e valamit a kapcsolat jobbításáért vagy az instrumentum kényelme érdekében?

Ré vagyok. Minden paraméter a helyén. Maradjatok egységesek a szeretetben és hálaadásban. Megköszönjük lelkiismeretességeteket a kellékeket illetően.

Ré vagyok. Távozom tőletek az Egy Végtelen Dicsőséges Teremtő szeretetében és fényében. Járjatok hát vidáman örvendezve az Egy Teremtő erejében és békéjében. Adonai.

  1. csoportja ↩

  2. tanfolyam felülvizsgálata ↩

  3. #17.31 ↩