Ré vagyok. Köszöntelek benneteket az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Most kommunikálunk.

Először megadnád, kérlek az instrumentum állapotát?

Ré vagyok. Ennek az instrumentumnak az állapota minden szempontból kissé eltorzultabb a gyengeség irányába a legutóbbi lekérdezés óta.

Van e erre kimondott ok, s ha igen, elmondanád menünk, hogy mi az?

Ré vagyok. A megnövekedett fizikai eltorzulások tényleges oka az általatok fájdalomnak nevezett torzulás folytatódó tekintélyes szintjeinek nyomásához köthető. Pszichikai köszöntés domborított ki a sajátosan arthritiszestől eltérő különféle hordozói torzulásokat, s az összhatás károsnak bizonyult.

A folytatódó csekély, de észrevehető vitális energiaveszteség a közvetítő szükségéből fakad, hogy e forráshoz hozzányúljon mondjuk úgy, hogy az út megtisztítása céljából, egy gondosan kitisztult másokat szolgáló munkaülés előtt. Az akarat felhasználása a fizikai – és ebben az esetben mentális valamint gondolati/érzelmi – energiák hiányában vitális energiákat igényel.

Megpróbáltuk kitalálni, miként láthatnánk el a közvetítőt örvénylő vízzel, amelyet remélünk igen hamarosan megtenni. Van e még más, amit tehetnénk, hogy javítsunk ezen a helyzeten?

Ré vagyok. Folytassátok békében és harmóniában. A támogató csoport már most is sokat tesz. Mutatkozik egy szükség, hogy az instrumentum kiválassza létezése mikéntjét. Megvan benne a torzulás, miként megjegyeztük, a mártíromság irányába. Aki ezt kiértékelheti, és erről döntéseket hozhat, az csakis az entitás.

Mi a jelen helyzet a negatív ötödik denzitású látogatóval, aki nekünk [nem hallható]?

Ré vagyok. Vele van e csoporttal.

Mi sarkallta a visszatértét?

Ré vagyok. Kettős volt a sarkallás. Sok negatív polaritás visszanyerése az ötödik denzitású jóakarótok részéről, illetve, közel ugyanabban a nexusban, a pozitív harmónia ideiglenes lecsökkenése ebben a csoportban.

Csinálhatunk e bármit az instrumentum gyomorproblémájával vagy szorulásával?

Ré vagyok. A gyógymódokat, amelyre egyenként képesek vagytok, már most is használjátok.

A legutóbbi ülésen kitárgyaltuk az első egyiptomi fajta tarot kártyát. Vannak e eltorzulások a nálunk lévő kártyákon (melyeket közzé fogunk tenni a könyvben, hogyha lehetséges), amelyek Rének eredetileg nem volt szándéka – leszámítva a csillagot, amelyről tudjuk, hogy egy torzulás –, vagy bármi hozzáadandó, ami Rének szándéka volt ezen az adott tarotkártyán?

Ré vagyok. Az asztrológiai anyag eltávolítása után fennmaradó torzulások azok, amelyek ama kultúra mitológiájához köthetők, amelynek e tanítási/tanulási eszközt Ré felkínálta. Ezért javasoltuk a képek megközelítésénél a kép lényegét megkeresni, semmint túlontúl a jelenlegi inkarnációtok számára nem ismerős kultúra öltözékeibe és képződményeibe bonyolódni. Nem kívánunk hozzáadni egy már eddig is eltorzult képcsoporthoz azt érezvén, hogy noha elkerülhetetlenek torzulások, ezekből a legkevesebb a jelenlegi összeállítással érhető el.

Azt mondod akkor, hogy az itt nálunk lévő kártyák a mi jelenlegi illúziónkban jelenkor elérhető legjobb kártyák?

Ré vagyok. Állításod helyes abban az értelemben, hogy mi az úgynevezett egyiptomi tarot tekintjük a Ré által felkínált képek legkevésbé eltorzult változatának. Ezzel nem arra célzunk, hogy más rendszerek az ő saját módjukon ne alkothatnának segítő architektúrát a szakértő megfontolása számára az archetípusi elméről.

Szeretnék megpróbálkozni egy párhuzammal az első archetípusra vonatkozóan, azzal, hogy amikor egy kisbaba először megszületik és belép e létsík tapasztalásába, akkor feltételezem, a Mátrix új és torzítatlan, elfátylazott a Potentátor elől, és készen áll arra, amit ő megtapasztalni hivatott: az inkarnációra. Helyes ez így?

Ré vagyok. Igen.

Több állítást olvasnék most fel, és Ré észrevételeit kérném az állításhoz.

Első: Amíg az entitás tudatossá nem válik az evolúciós folyamatot illetően, addig a Logosz vagy intelligens energia megteremti a lehetőségeket az entitás számára a sarkosuláshoz szükséges tapasztalatok kinyerésére. Észrevételezné ezt Ré?

Ré vagyok. Ez így van.

Aztán, ez azért történik, mert a Tudat Potentátorának közvetlen bekötése van a tudat fájának gyökerein keresztül az archetípusi elméhez valamint az őt létrehozó Logoszhoz, és mert a Mátrix és a Tudat Potentátora közti fátyol lehetővé teszi az akarat kifejlődését. Észrevételezne Ré?

Ré vagyok. Szükség lehet némi kibogozásra. Az evolúciós folyamat kapcsán tudatos szintet még el nem ért tudat/test/lélek komplexum az inkarnációra való előkészülte során egy közel sem teljes, vagyis részben random tanulási rendszert programoz elő magának. A potenciális katalizátor véletlenszerűségének mértéke arányban áll azzal, hogy a harmadik denzitás mennyire új az illető tudat/test/lélek komplexum számára.

Ez aztán része lesz annak, amit úgy mondhatnál, mint az inkarnációs megtapasztalás lehetőségrendszere. Ezt csakugyan magában hordozza a tudatnak azon porciója, amely a mélytudat része, melynek felépítményét úgy lehet láttatni, mint amit a Potentátorként ismert fogalmi komplexum reprezentál.

Nem az entitás archetípusi elméje az, ahol az inkarnációs megtapasztalás lehetőségrendszere megtalálható, hanem a tudat/test/lélek komplexum beillesztése úgymond a fizikai hordozó illetőleg a választott planetáris környezet energiahálózatába. Mindazonáltal a tudat/test/lélek komplexum lénye e darabkájának mélyebb kifejeződése érdekében ez az archetípus, a Tudat Potentátora, nyereséggel előhívható az önnön evolúciójának tanulója számára.

Azt mondod akkor, hogy a leszületés előtt beprogramozott katalizátornak a Tudat Potentátora a forrása?

Ré vagyok. Nem. Arra utaltunk, hogy a Tudat Potentátora egy olyan archetípus, amely segíthet a szakértőnek felfogni ennek a testet öltés előtti és folytatódóan inkarnatív döntési sorozatnak a természetét.

Köszönjük. Harmadik: Ugyanúgy, mint ahogy a szabad akarat megcsapolja az intelligens energiát termő intelligens végtelent, mely ezután fókuszál és létrehozza e tapasztalati oktáv denzitásait, ugyanígy a Tudat Potentátora is kiaknázza az intelligens energiával való kapcsolatát, és megcsapolja vagy lehetségesíti a Tudat Katalizátorát termő Tudat Mátrixát. Helyes ez így?

Ré vagyok. Ez átgondolt, ám zavaros. A Tudat Mátrixa az, amely kinyúl ugyanúgy, mint ahogy az intelligens energia kinetikus fázisa a szabad akarat révén kinyúl a Logoszhoz – vagy a tudat/test/lélek komplexum esetében az al al Logosz, mely a tudat/test/lélek komplexum szabadakarat lehetségesítette lénye, az intelligens végtelenhez, a Szeretethez és mindahhoz, ami abból a Logoszból következik: a Mátrixhoz, vagy úgymond a minden entitás tudatos, várakozó énjéhez, a Szeretet vagy a szabad akarat forgatta al al Logosz mindazon dolgához, melyek a Teremtő Teremtő általi megtapasztalását gazdagíthatják.

Csakugyan igaz, hogy a tudat/test/lélek komplexum lehetőségi hajlamai idézik azt elő, hogy eme entitás katalizátora egyedi és koherens mintát alkosson, amely táncra, egy mozgalmas és sokalakos mozgó gobelinmintára emlékeztet.

Negyedik: Mikor a Tudat Katalizátorát feldolgozta az entitás, abból a Tudat Tapasztalata származik. Ez így helyes?

Ré vagyok. Apró téves irányok vannak eme egyszerű kijelentésben a Szignifikátor fölülíró tulajdonságaihoz köthetően. Igaz az, hogy a katalizátor tapasztalatot terem. Mindazonáltal a szabad akarat illetve tökéletlen emlékezet adottsága révén a katalizátort a leggyakrabban csupán részben hasznosítják, a tapasztalat pedig ezzel arányosan elferdül.

A Mátrix, a Potentátor, a Katalizátor illetve a Tudat Tapasztalata képezik a tudat jellegét vagyis a Tudat Szignifikátorát. Helyes ez így?

Ré vagyok. Ahogy az előző válaszunk sugallja, a Tudat Szignifikátora hat is, és rá is hatnak. Ezzel a kivétellel az állítás javarészt helyes.

Amint az entitás tudatára ébred e folyamatnak, beprogramozza magának ezt a tevékenységet a testet öltés előtt. Ez így van?

Ré vagyok. Ez így van. Kérlek ne feledd, hogy most nem az archetípusi elmét tárgyaljuk, mely egy mindenki számára egyenlően rendelkezésére álló ám nem egyenlően kihasznált erőforrás, hanem azt, amihez ez beszél: az egyes tudat/test/lélek komplexumok inkarnációs megtapasztalási folyamatát.

Világossá kívánjuk tenni e megkülönböztetést, mivel nem az archetípusok élik az inkarnációt, hanem a tudatos elme/test/lélek komplexum, amely csakugyan leélheti a testet öltést anélkül, hogy a lehetségesítés, tapasztalat és átalakulás folyamata megfogalmazásának felkutatásához folyamodna.

Köszönöm. És végül, amint az egyes energiaközpontok aktiválódnak és kiegyensúlyozásra kerülnek, a Tudat Átalakulása mind gyakrabban előhívásra kerül. Mikor már valamennyi energiaközpont aktivált és egy minimális mértékben kiegyensúlyozott, létrejön az intelligens végtelennel való kontaktus, föllibben a fátyol, és a Tudat Nagy Útja is meghívásra kerül. Helyes ez így?

Ré vagyok. Nem. Ez egy meglehetősen sokatmondó pillantás egynéhány kapcsolatra az archetípusi elmén belül. Ugyanakkor itt is azt kell látni, hogy az archetípusi elme nem egyenlő a működő testet öltött tudat/test/lélek komplexum előrehaladásával vagy evolúciójával.

Az első téves érzékelés folytán vonakodva szólunk a második megfontoláshoz, de megpróbálunk megvilágítani. Miközben az archetípusi elmét tanulmányozza, javasolhatjuk a tanítványnak, hogy ne úgy tekintsen a Tudat Nagy Útjára, mint amelyet elnyer az intelligens végtelennel felvett kapcsolatot követően, hanem mint az archetípusi elmének arra a részére, amely megjelöli és beállítja azt a sajátos keretszerkezetet, melynek mentén a Tudat, a Test vagy a Lélek archetípusok mozognak.

Forduljunk most akkor az én párhuzamomhoz vagy mondjuk úgy, példámhoz az újszülöttel és a torzítatlan Mátrixszal: ennek az újszülött gyermeknek a tudatalattiját elfátyolozták a Mátrix elől. A második archetípus, a Tudat Potentátora, hatni fog rá valamikor – nem mondom azt, hogy a fátylon keresztül, nem gondolom, hogy ez jól fejezné ki a dolgot –, de a Tudat Potentátora hatni fog rá egy olyan feltételt teremtve, és itt egy példával élnék, mint amikor a gyermek megérint egy forró tárgyat. A forró tárgyat tekinthetjük véletlenszerű katalizátornak. A gyermek vagy rajtahagyja a kezét a forró tárgyon, vagy gyorsan elveszi. A kérdésem az, hogy a Tudat Potentátora részt vesz e egyáltalán ebben a megtapasztalásban, és ha igen, miként?

Ré vagyok. A Tudat és a Test Potentátora egyaránt részt vesznek abban, ahogyan a gyermek felkutatja az új tapasztalásokat. A tudat/test/lélek komplexum, amely a gyermek, rendelkezik egy magasan fejlett résszel, mely a legjobban úgy tanulmányozható, ha górcső alá vesszük a Tudat és a Test Szignifikátorát.

Mint észrevetted, nem soroltuk ide a lelket. A tudat/test/lélek komplexumnak ez a része nem fejlődött ki megbízhatóan minden egyes tudat/test/lélek komplexumban. Ekképp a gyermek szignifikáns énje, amely az összes korábbi inkarnációs megtapasztalás hajlamainak terméseredménye, hajlamokat kínál fel ennek a kisgyermeknek, amellyel fogadhatja az új élményeket.

Mindamellett a kisgyermek azon részét, amit a Tudat Mátrixa megfogalmazhat, csakugyan nem táplálják tapasztalatok, és a szabad akarat révén megvan a hajlama, hogy kinyújtózzék eme tapasztalat iránt, épp úgy, mint ahogy a kinetikus fázisú intelligens energia szabad akarat révén megteremti a Logoszt.

Ez az al al Logosz, avagy a tudat/test/lélek komplexum azon porciója, amelyet megfogalmazhat a Tudat és a Test Potentátorainak megfontolása, szabad akarat révén úgy dönt, hogy változtatásokat akar a tapasztalati kontinuumán.

Eme újdonsült kísérletek eredményei ezután feljegyzésre kerülnek a tudat és a test részébe ezek Mátrixai által megfogalmazván.

Valamennyi tevékenységben, ami egy entitásnak van, miközben a kisgyermekkortól kezdve végigél dolgokat, szerepe van a Tudat Potentátorának?

Ré vagyok. Először is, noha a test a tudat kreálmánya lévén, a tudat funkciói csakugyan fölülmúlják a testéit, egy tudat/test/lélek komplexumnak bizonyosan nem minden tette tekinthető egyedül a tudat komplexum lehetségesítő kvalitásai eredményének, mivel a test és némely esetben a lélek szintén mozgósít tetteket.

Másodszor, amint a tudat/test/lélek komplexum ráébred a spirituális evolúció folyamatára, a tevékenységeket keltő tudat és test egyre több és több tevékenységét a tudat/test/lélek komplexumnak azon részei váltják ki, melyeket az Átalakulás archetípusai fogalmaznak meg.

A Tudat Mátrixa láthatólag férfiként van megrajzolva a kártyán, míg a Potentátora nőként. Kimondaná Ré, hogy miért van ez, és hogy miként érinti ez a két archetípust?

Ré vagyok. Először is, mint azt elmondtuk, a Tudat Mátrixa a biológiai férfihez, míg a Tudat Potentátora a biológiai nőhöz vonzódik. Az energiacserében ekképp a nő mozgósítani képes azt, ami a férfi tudatos elméjében lehet, miáltal az megihletve érezheti magát.

Egy általánosabb értelemben a kinyújtózó tekinthető a férfi princípiumnak. Az érte nyúlásra váró tekinthető női princípiumnak.

A férfi és női polaritási rendszer gazdagsága érdekes, és tovább nem is kommentálnánk, hanem a tanítvány megfontolásaira bíznánk.

2. számú kártya, a Tudat Potentátora: egy négyszögletes építőelemen ülő nőt látunk. A nő el van fátyolozva, két oldalán egy egy oszlop, amelyek egyformán rajzokkal látszanak beborítva, de az egyik sokkal sötétebb, mint a másik. Feltételezem, hogy a fátyol a tudatos és a tudatalatti, vagyis a Mátrix és a Potentátor közti fátylat szimbolizálja. Ez így van?

Ré vagyok. Ez nagyon is így van.

Feltételezem, hogy azért ül különböző színű oszlopok között, bal oldalán a sötét, jobb oldalán a világos, hogy egy egyenlő lehetőséget sugalljon mondhatnád, a tudat mozgósítására a negatív illetve a pozitív ösvények felé. Észrevételezné ezt Ré?

Ré vagyok. Jóllehet ez helyes, de nem olyan figyelmes, mint a megjegyzés, hogy a Papnő, miként e figurát hívni szokták, egy olyan szerkezet belsejében ül, melynek a polaritás – amit mint helyesen megjegyezted, a fényes és a sötét oszlopok szimbolizálnak – szerves és szükséges alkotórésze.

A nem táplált tudatnak ugyanúgy nincs polaritása, mint ahogy az intelligens végtelennek sincs. A harmadik denzitású létélményt kínáló al al al Logosznak polaritása van, nem döntés, hanem gondos tervezés révén.

Zavaros állítást érzékelünk. A Potentátor polaritása nem arra van, hogy a Mátrix válasszon. Arra van, hogy a Mátrix elfogadja, amit kap.

Más szóval ennek a sajátos illúziónak polaritás képezi az alapkövét, mely megjeleníthető eme oszlopok szerkezeti mivoltával. Ez így van?

Ré vagyok. Ez így van.

Úgy tűnik számomra, hogy a rajzok ezeken az oszlopokon megegyeznek, de a Papnő bal kezére eső oszlop tónusa sokkal sötétebb, ami arra utalhat, hogy az események vagy megtapasztalások megegyezőek lehetnek a testet öltés során, ám ezek megközelítése, szemlélése és hasznosítása bármelyik polaritással mint elfogultsággal lehetséges. Helyes ez bármilyen módon?

Ré vagyok. Ez így van. Szintén megfigyelheted, az oszlopok megnyilvánuló szellemre utaló szimbólumaiból, hogy az Egy Végtelen Teremtő nem veszi figyelembe a polaritást, hanem teljességgel kínálja fel Önmagát mindenkinek.

Egy könyv látszódik a Papnő ölében, melyet félig eltakar a nő jobb vállát fedő palást vagy anyag. Úgy hinnénk, ez arra utal, hogy tudás érhető el a fátyol fellebbentésével, ám ezt nemcsak a fátyol takarja el, hanem részben elrejti az ő saját öltözéke is, melyet valahogy el kell mozdítania ahhoz, hogy megismerje a tudást, amely a rendelkezésére áll. Helyes ez így?

Ré vagyok. Mivelhogy a kézirat elképzelése nem Rétől ered, így arra kérünk, hogy engedd ki a kéziratot annak szigorú formájából. Az érzékeléseid nagyon is helyesek.

A tudat női princípiumának sajátos természete – Ré javaslata szerint kimondottan ahhoz kötődően, amit nevezhetünk megszentelt szexualitásnak – önmagában, hozzáadás nélkül a könyv, melyet sem a női, sem a férfi princípium nem használhat, amíg a férfi princípium el nem érte és be nem hatolt, egy szimbolikusan szexuális módon, e női princípium belső titkaiba.

Minden köntös, ebben az esetben a szokásos felsőruházat feltüntetése, oltalmazza e princípiumokat. Ekképpen nagy a dinamikus feszültség, ha így tetszik, a Tudat Mátrixa és Potentátora közt.

Vannak még más részek is ezen a képen, amiket nem Ré adott?

Ré vagyok. A felkínált asztrológiai szimbólumokat nem Ré adta.

Annak ténye, hogy a Papnő egy négyszögletes doboz tetején ül, azt sugallja számomra, hogy a Tudat Potentátora uralkodik vagy fölötte áll a materiális illúziónak. Igaz ez bármilyen módon is?

Ré vagyok. Mondjuk inkább úgy, hogy ez a figura immanens 1, kéznél van úgymond, minden megnyilvánulásban. Számtalan lehetőség van a Potentátorért nyúlni. Jóllehet maga a Potentátor nem lép manifesztációba.

A félhold a koronán a tudatalatti elme befogadókészségét jelképezné?

Ré vagyok. Ezt a jelképet nem Ré adta, de nem ellenszenves, mivel a ti saját kultúrátokon belül a Hold a nőiesség, a Nap a férfiasság jelképe. Ekképp mi elfogadjuk ezt a részletet a kép részleteként, mivel ez jelentősebb torzulás nélkülinek tűnik.

A Papnő blúza előtti szimbólumot Ré adta?

Ré vagyok. A crux ansata 2 a helyes szimbólum. A hozzáadása és eközbeni csekély eltorzulása e jelképnek asztrológiai, és kiengedhető annak szigorúságából.

Az élet jele volna ez a füleskereszt, vagy hogy a lélek életre kelti az anyagot?

Ré vagyok. Ez nagyon helyes. Ezenfelül még egy fogalmat megvilágít, ami az archetípus része, melynek az inkarnációban lehetségesítődő tudatosság továbbéléséhez van köze, az inkarnáción túl.

A Papnő vállát borító kelmén ábrázolt szőlőfürt Ré közlése volt?

Ré vagyok. Igen.

Mi ezt egy utalásnak vettük a tudatalatti elme termékenységére. Ez így van?

Ré vagyok. Ez így van, ó, tanítvány, ám vedd észre a palást szerepét is. Nagy védelmet is nyújt épp a lehetségesítés karaktere. A gyümölcsöt hozás egy védett tevékenység.

A védelem itt úgy látszik ábrázolva, hogy megvan a jobb oldalon, de nincs meg a bal oldalon. Ez nagyobb védelemre utalna a pozitív ösvény számára, mint a negatív számára?

Ré vagyok. Helyesen érzékelsz egy veleszületett részrehajlást, amely felvilágosítással szolgál a látó szem és a halló fül számára a hatékonyabbik polaritás választása kapcsán.

Még egy kérdést javasolnánk ez alkalommal, mint mondanátok.

Akkor már csak megpróbálkoznék egy példával a Tudat Potentátorának működésére. Amint a kisgyermek időt nyer a testet öltésben, azt tapasztalná e vajon, hogy a Potentátor mind pozitív, mind negatív lehetséges tetteket vagy jobban mondva gondolatokat felkínál megtapasztalásra a Mátrixnak, melyek ezután kezdenek felhalmozódni úgymond a Mátrixban és beszínezni azt az egyik vagy a másik irányba a polarizációban, a Potentátor által kínált folytonos döntéseknek megfelelően? Igaz ez bármilyen módon is?

Ré vagyok. Elsőként, újracsak különbséget tehetnénk az archetípusi elme és a tudat/test/lélek komplexum megtestesülési létélményének folyamata között.

Másodszor, minden egyes lehetségesítés, amelyért a Mátrix kinyúl, a Mátrixba jegyződik be, ámde a Szignifikátor tapasztalja meg.

A Szignifikátornak e lehetségesített tevékenységről szóló tapasztalata természetesen függ a Katalitikus és Tapasztalati folyamatainak hevességétől.

Megkérdezhetjük, lennének e még rövidebb kérdések, mielőtt elhagyjuk ezt a közvetítőt?

Van e valami, amit tehetnénk az instrumentum kényelméért vagy a kapcsolat javításáért?

Ré vagyok. A támogató csoport jól működik.

Maga a közvetítő eltűnődhet némely korábbi szavunkon, és átgondolhatja ezek következtetéseit. Azért mondjuk ezt, mert a vitális energiák folyamatos igénybevétele, ha engedik a vitális energiák kimerülésééig folytatódni, a végét jelenti e kontaktusnak. Nincs szükség ezen energiák folyamatos igénybevételére. Az instrumentumnak meg kell találnia a megoldást erre a rejtvényre, vagy pedig szembenéznie azzal, ahogy megérik e sajátos szolgálat veszte e sajátos tér/idő nexusban.

Minden jó. A beállítások példásak.

Ré vagyok. Távozom tőletek, barátaim, az Egységes Végtelen Teremtő szeretetében és fényében. Járjatok hát örvendezve az Egy Végtelen Teremtő erejében és békéjében. Adonai.


  1. bennlévő, bennrejlő, bensőleg hozzátartozó, természetéből következő 

  2. Az ankh, vagy a „kereszt fogantyúval”, az óegyiptomi életszimbólum.